Pécsi József fotográfusi ösztöndíj (alapítva: 1991)

A MANK az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából szervezi, pénzügyileg bonyolítja, gondozza és dokumentálja a minisztérium fiatal alkotóművészek és művészettörténészek pályakezdését segítő ösztöndíjpályázatait. A 12 állami ösztöndíjból négynél a teljes szakmai és pénzügyi lebonyolító, nyolc esetében pedig külsős szakmai intézmény bevonása mellett, mint pénzügyi lebonyolító vesz részt.

A Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíjat 1991-ben alapította a művelődési és közoktatási miniszter. A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj – melyet kizárólag művészi-szakmai szempontokhoz kötnek – egy éven át ösztöndíjasonként havi bruttó 100.000 forinttal járul hozzá a művészek pályakezdéséhez, szakmai fejlődéséhez, előmeneteléhez. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázat útján elnyerhető fotóművészeti ösztöndíja 35 év alatti fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok számára. Az ösztöndíj Időtartama 1-3 év és évente maximum 10 fő részesülhet.

Új pályázóként az 1982. január 1. után születettek, korábbi ösztöndíjasok közül (akik még nem töltötték ki a három év ösztöndíjas időtartamot) az 1980. január 1. után születettek pályázhatnak.

Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki 2017-ben központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (DLA-ösztöndíj, NKA alkotói támogatás) részesül.

A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Odaítéléséről a miniszter által kinevezett szakmai kuratórium dönt.

Az ösztöndíjasok évenkénti csoportos beszámoló-kiállításon mutatják be az ösztöndíj ideje alatt készített munkáikat.


További anyagok:

Pályázati felhívás 2017
Pályázati dokumentumok
A kuratórium tagjai
2014-es nyertesek
2015-ös nyertesek
2016-os nyertesek

2017-es nyertesek


Archívum (korábbi évek ösztöndíjasai)


 

  • Újra vár a Művészetek Völgye!

    Megnyitotta kapuit július 21-én a 27. Művészetek Völgye: a július 30-ig tartó fesztivál 1200 programot kínál a látogatóknak Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A fesztivál 27 programhelyszínen és további 40 kisebb helyszínen várja az érdeklődőket koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel és[…]

  • Népművészet a Völgyben

    „Nagy örömmel veszünk részt minden olyan eseményen, ahol a hagyományos múzeumi keretektől kicsit megszabadulva más fórumokon is képviselhetjük intézményünk üzeneteit” – fogalmazta meg dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója. Egyedüli múzeumként vesznek részt a 2017-es Művészetek Völgye fesztiválon, ahol[…]

  • Az írott szót adta a reformáció

    „A reformáció Erdélyben megtanította a népet írni és olvasni” – mondta július 20-án Tusványoson Bonchidai Csaba, Szilágyperecsen polgármestere a kérdésre, mit adott a területnek a reformáció. „A vallás megőrizzen vagy megváltoztasson valamit?” – tette fel a kérdést ugyanitt Balog Zoltán,[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2017 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.