Fischer Annie zenei-előadóművészeti ösztöndíj

A MANK az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából szervezi, pénzügyileg bonyolítja, gondozza és dokumentálja a minisztérium fiatal alkotóművészek és művészettörténészek pályakezdését segítő ösztöndíjpályázatait. A 12 állami ösztöndíjból négynél a teljes szakmai és pénzügyi lebonyolító, nyolc esetében pedig külsős szakmai intézmény bevonása mellett, mint pénzügyi lebonyolító vesz részt.

A Fischer Annie-ról - akinek születési centenáriumát ünnepeljük 2014-ben – a háromszoros Kossuth-díjas magyar zongoristáról, kiváló művészről elnevezett ösztöndíj tehetséges fiatal, hangszeres és énekes szólisták pályakezdéséhez nyújt segítséget.

Pályázhatnak: 
1987. január 1. és 1999. január 1. között született fiatal hangszeres és énekes szólisták, akik még nem töltötték ki a 3 ösztöndíjas intervallumot. Kivételképpen pályázatot nyújthatnak be azok is, akik betöltötték a 30. életévüket, de már nem először pályáznak és még a három intervallumot nem töltötték ki.

Nem nyújthat be pályázatot, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (pl.: DLA-ösztöndíj) vagy egyéb támogatásban részesül.

Az ösztöndíjasonként havi bruttó 100.000 forinttal járó ösztöndíjban évente 9 fő részesülhet. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft., mint szakmai lebonyolító által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.


További anyagok:

Pályázati felhívás 2017
Pályázati dokumentumok
A kuratórium tagjai
2014-es nyertesek
2015-ös nyertesek
2016-os nyertesek

2017-es nyertesek


Archívum (korábbi évek ösztöndíjasai)


 

  • Újra vár a Művészetek Völgye!

    Megnyitotta kapuit július 21-én a 27. Művészetek Völgye: a július 30-ig tartó fesztivál 1200 programot kínál a látogatóknak Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A fesztivál 27 programhelyszínen és további 40 kisebb helyszínen várja az érdeklődőket koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel és[…]

  • Népművészet a Völgyben

    „Nagy örömmel veszünk részt minden olyan eseményen, ahol a hagyományos múzeumi keretektől kicsit megszabadulva más fórumokon is képviselhetjük intézményünk üzeneteit” – fogalmazta meg dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója. Egyedüli múzeumként vesznek részt a 2017-es Művészetek Völgye fesztiválon, ahol[…]

  • Az írott szót adta a reformáció

    „A reformáció Erdélyben megtanította a népet írni és olvasni” – mondta július 20-án Tusványoson Bonchidai Csaba, Szilágyperecsen polgármestere a kérdésre, mit adott a területnek a reformáció. „A vallás megőrizzen vagy megváltoztasson valamit?” – tette fel a kérdést ugyanitt Balog Zoltán,[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2017 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.