Tusványosra látogat a MANK

Tehetséggondozás, Kaszás Attila, Cseh Tamás és közös alkotás

 

A tehetséggondozás sikerének titka után ered a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a harmincéves Tusványoson, ahol Bagi Ivánnal és Mező Misivel szervez kerekasztalbeszélgetést. A MANK továbbá közös alkotásra hívja a művészetkedvelőket: a fesztivál egyik vendégházát borítja be vászonnal, hogy azon a látogatók együtt készíthessék el Tusványos közös óriásműalkotását. A Rákóczi-udvarban szó lesz továbbá Kaszás Attila hagyatékáról, a Magyar Teátrumi Társaság sátrában rendezett vetítésen pedig Cseh Tamás dalai elevenednek meg.

 

(F)Alkotás – Házfalon az alkotásunk címmel szervez a szentendrei központú intézmény közös alkotási lehetőséget július 24-én és 25-én, amikor a fesztivál résztvevői Tusványos közös óriásműalkotását készíthetik el. A fesztiválozók az egyik vendégház beborított felületét tölthetik meg számukra izgalmas mintákkal. 

Eközben két kerekasztal-beszélgetést kínál a MANK Tusványoson. Július 24-én Tehetséggondozás: a hátrányos helyzettől a sztárnevelésig címmel arról lesz beszélgetés a meghívott vendégekkel, mekkora kihívást jelent a fiatal művészek számára a művészeti pályán való érvényesülés, mik ennek a folyamatnak az összetevői, főleg abban az esetben, amikor hátrányos helyzetből indul egy tehetség. A fesztivál résztvevői és a cigány kultúra nemzetiségi hagyományaival, művészeti örökségével foglalkozó, Budapesten épülő Cziffra Művészeti Központ lesznek a MANK segítségére a kérdés megválaszolásában. A beszélgetésen részt veszBagi Iván, Karinthy-gyűrűs magyar humorista, író,Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, a Cziffra Művészeti Központ művészeti tanácsadó testületének tagjaés Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere. Kaszás Attila hagyatéka a határon innen és túlcímű beszélgetésen felelevenítik, hogy a díjat megalapítása óta számtalan alkalommal nyerték már el határon túli művészek, akik mind-mind szeretettel és tisztelettel adóznak Kaszás Attila munkássága előtt. Őket igyekszik a MANK most egy beszélgetés erejéig egy asztalhoz ültetni, hogy meséljenek arról, mit jelent számukra a Kaszás Attila-díj elnyerése, hogyan látják a magyar nyelvű színjátszás erdélyi helyzetét. A beszélgetésen részt vesz Nemes Levente és Nagy Alfréd, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagjai.

Keresztül-kasul az életen – dokumentumok Cseh Tamás pályaképéhez címmel a Magyar Teátrumi Társaság sátrában szervez filmvetítést az alkotóművészet támogatója július 25-én.  Hanák Gábor filmösszeállításában az ismert és ritkán hallott dalok mellett zenész- és pályatársak archív felvételei, Bereményi Géza, Jancsó Miklós, Törőcsik Mari és a Dalnok emlékezései idézik fel az életút állomásait. Megelevenednek a filmszerepek, a képzőművészeti alkotások, a családi gyökerek, és elsősorban az autentikus előadások: a koncertek. A filmet a vetítés előtt Szemerei Péter, a Cseh Tamás Archívum vezetője mutatja be.

A fesztivál keretében kiállítást is nyit a MANK: a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban Plugor Sándor grafikus- és festőművész emlékére rendez tárlatot, amelyet Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy város polgármestere, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Tardy-Molnár Anna, a MANK Nonprofit Kft. ügyvezetője nyit meg július 23-án.

  • Tengeri Selyemút – Magyarország neves kínai festőművészek szemével

    Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot a mesterséges intelligencia korában – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke pénteken Pápán, az Új Tengeri Selyemút – Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján, melyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70.[…]

  • Tom Sawyer és PIN:okkió a Magyar Színházban

    Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Magyar Színház, amely tizenkét bemutatót tart a 2019/2020-as szezonban. A már korábban bejelentett új előadások mellett az évad végén még egy lesz: Dennis Kelly DNS (még munkacímű) darabja Horváth János Antal rendezésében.Zalán JánosZalán János igazgató[…]

  • Családtörténeti kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban

    Mind tudni akarjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk. Családtörténetet kutatunk, DNS tesztet készíttetünk, azt reméljük, hogy az anyakönyvek, levéltárak, a génjeink adataiban ott van a válasz, ott van a történetünk. A legfontosabb kérdésünk, amelyre soha nem remélhetünk választ, hogy kik vagyunk.[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.