Szentendrén folytatódott az Úton van a Cziffra Központ roadshow

Művészeti Séták, Romani Design bemutató, élményfestés, Banyamesék, Gypsy Jazz mind a Cziffra Napon!  

Szentendrére érkezett június 15-én az Úton van a Cziffra központországos kulturális roadshow. Az egynapos program során a látogatók részt vehettek egy művészeti sétán, bepillantást nyerhettek a Romani design kreatívműhelyébe. Balogh Tibor festőművész segítségével egy igazán különleges élményfestésben lehetett részük a résztvevőknek. A gyerekeknek sem kellett csalódniuk, hiszen a délután folyamán megnézhették Nyári Oszkár társulatával a Banyamesék című bábos-zenés mesejátékot, az egész napos programot a Canarro együttes tradicionális gypsy jazz koncertje zárta. 

A szentendrei Cziffra Nap egy egészen különleges művészeti sétával indult, ahol a Szentendrei Régi Művésztelep alapítói, művészei által megfestett kultikus szentendrei tájakat, helyszíneket járták végig a művészetkedvelők. A kézművességbe és divat világába is belekóstolhattak a látogatók, akik egyedi fejdíszeket készíthettek a Romani Designnal segítségével. A legszerencsésebbek ecsetet is foghattak és részt vehettek a Balogh Tibor festőművész által vezetett Legyél Te is festőművész! című exkluzív élményfestésen. A Budapesten épülő Cziffra Művészeti Központ ólomüveg-stílusú bejárati kapujának tervét is a festőművész készítette. Ennek a kapunak a látványterve jelenik meg az Úton van a Cziffra Központ logójában is. (Lásd fent) Az óvodásoknak és kisiskolásoknak kedveskedett a Nyári Oszkár vezette társulat Banyamesék című bábjátéka, ahol a humoros népi meséket a gyerekek bevonásával bábok segítségével adták elő. A nap záróakkordjaként este egy fergeteges gypsy swing stílusú népzenei elemekkel fűszerezett koncertet adott a Canarro zenekar. 

 

Az “Úton van a Cziffra központ" című, 13 állomásos országos kulturális rendezvénysorozat június 13-án Szentendrén egy kiállításmegnyitóval vette kezdetét, melynek keretében a nyár folyamán a legkiemelkedőbb kulturális fesztiválokon, ősztől pedig különböző városokban találkozhatnak az érdeklődők a legszínesebb kulturális műfajokat felvonultató produkciókkal. 

A szentendrei MANK Galériában megtartott Emlék-álom-kutya-világ című, kortárs roma festőművésznők alkotásaiból válogatott kiállításmegnyitón Balog Zoltán miniszteri biztos, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár és Balázs János, Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Művészeti Központ Művészeti Tanácsadó Testületének elnöke közösen indították útjára a roma össz-művészeti roadshowt. 

 

 

A roadshow alkalmával a nyáron összesen 7 városban és fesztiválon szakmai és pódiumbeszélgetésekkel, valamint koncertekkel mutatkozik be a program úgy, mint Szentendre (megnyitó esemény és Pestisűző fesztivál), Pécs - POSZT, Miskolci Opera Fesztivál, Művészetek Völgye, Mesterségek Ünnepe, Szegedi Ifjúsági Napok. A programok a fesztiválok tematikájához kapcsolódnak, ahol roma és nem roma művészek közös produkciójukat mutatják be. A művészeti produkciók, koncertek mellett a fesztiválokon különböző szakmai/pódiumbeszélgetéseken is részt vehetnek a látogatók, melyek témái például, hogy mi a színházi nevelés szerepe a roma kultúrában, de megismerhetjük a roma zenés dinasztiákat is a zenetörténetben. A fesztiválok mellett két falunapon, Bihartordán és Véménden is találkozhat a közönség a Cziffra kulturális roadshow-val.

 

A nyári fesztiválszezon után a programsorozat négy vidéki városi helyszínen ősszel folytatódik. Ezek gerincét egy kortárs roma alkotók műveiből válogatott vándorkiállítás adja, mely egy-egy városban majd két hétig lesz látható. A szervezők a programsorozattal a helyi közönséget szólítják majd meg korosztályok szerint. Lesznek a felnőtt közönségnek szóló és a kiállításmegnyitóhoz kapcsolódó kulturális programok, de terveznek a kisiskolások számára roma motívumokkal kapcsolatos kézművesfoglalkozást és gyerekszínházi előadást, míg a középiskolás korosztálynak szemléletformáló drámapedagógiai előadást szerveznek.

  • Kultúrák és korok találkoznak a Gül Baba Fesztiválon

    A Gül baba türbéjénél rendezett fesztiválon vasárnapig kerekasztal-beszélgetésekkel, felolvasóesttel, kézműves programokkal és koncertekkel is várják a látogatókat.Minél jobban ápoljuk kulturális örökségeinket, annál erősebbek vagyunk a jelenben és annál sikeresebbek leszünk a jövőben – hangsúlyozta az esemény pénteki megnyitóján Menczer Tamás,[…]

  • Skandináv filmtörténeti ritkaságok Budapesten

    A budapesti Art+Cinemában skandináv filmtörténeti kurzus indul. A havonta egyszer jelentkező sorozatban klasszikusokkal, markáns rendezőkkel és filmművészeti ritkaságokkal ismerkedhetünk meg.VámpírA sorozat első alkalmán, szeptember 23-án lesz Carl Theodor Dreyer, a dán filmművészet első kiemelkedő rendezőjének Vámpír című alkotását vetítik eredeti[…]

  • Korok és történetek Győrben

    Hat nagyszínpadi bemutató lesz a Győri Nemzeti Színházban, amely Korok és történetek címmel hirdette meg idei évadát. A darabok mindegyike egy-egy meghatározó korszakba vezet vissza.Évadnyitó társulati ülésFotó forrása: kisalfold.huAz első bemutatót szeptember 21-én tartják, amely Tasnádi István Szibériai csárdás című[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.