Kapu a kortárs művészetre

Kapu címmel nyílt meg 2017. december 13-án a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Képzőművészeti Tagozatának legújabb, csoportos kiállítása a szentendrei MANK Galériában. A mintegy negyvenhárom képzőművész alkotásait felvonultató tárlat ötéves munka egyik állomása – mondta el Baky Péter festőművész, a kiállítás kurátora.

Baky Péter, a kiállítás kurátora (a háttérben Aknay János Kossuth-díjas festőművész)

Kapcsolat címmel Dunaszerdahelyen nyílt meg az első csoportos kiállításunk, majd később a MANK Galéria is hozzájárult ahhoz, hogy a műveket minél többen megismerhessék. Ezt követően SzülőföldDunaUtakKapu címmel követték egymást a tárlatok” – fogalmazott a kurátor. A tematikus, de meghívásos kiállításon természetesen nem jelenhet meg minden pályázó művész. Most negyvenhárom alkotó munkáját ismerhetik meg az érdeklődők, a sorozat során pedig összesen több mint nyolcvan képzőművész alkotásait mutatták már be, akik mindannyian a kortárs képzőművészet legjobbjai.

 

A kiállítás a kapukról szól, amelyek vagy megszemélyesítve, vagy a munkák címében köszönnek vissza. A festmények közül több kifejezetten erre a tárlatra készült, de lehetett pályázni kész munkákkal is. A kiváló kurátori munkának köszönhetően pedig elmondható, hogy a kiállításon „jól megfér egymás mellett a naturalistán megfestett kapu és a konstruktivista megfogalmazás, ami aztán gyönyörű átmenetet képez az altamirai megjelenéssel” – mondta el Baky Péter a Kultúra.hu-nak. A kiállításmegnyitón elárulta: a következő tematika a Család lesz.

 

Kapcsolat – Szülőföld – Duna – Utak – Kapu – öt tematika, öt kiállítás

Bár ezek a kiállítások a magyar kortárs képzőművészet egy vékony szeletének bemutatására adtak lehetőséget, Baky Péter örül annak, hogy így is érdekes anyagot sikerült összeállítaniuk évről évre, hiszen a hagyományos eszközök megragadják a látogatót a vizuális tobzódásban. „A művek együttese plusz intellektuális gyönyört válthat ki” – fogalmazott, majd hozzátette: a Kárpát-medencében lakók összetartozását hivatott megfogalmazni a kiállítás, ehhez a témához kívántak közel kerülni a művészek.

Forrás: Kultúra.hu
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

 

 

 

  • Díjat nyert a Virágvölgy!

    Csuja László Virágvölgy című, amatőr főszereplőkkel készült első mozifilmjét választotta a legjobb alkotásnak az időszerű problémákkal foglalkozó Párhuzamok és ütközések című kategóriában a palicsi filmfesztivál filmkritikusokból álló nemzetközi zsűrije – közölte a bírálóbizottság július 20-án. A nemzetközi zsűri döntése alapján[…]

  • Lázár Kati kapja az életműdíjat

    Lázár Katinak ad életműdíjat a Színházi Kritikusok Céhe. Az elismerést szeptember 20-án a Budapest Bábszínházban veheti át a színésznő a Színikritikusok díjának gálaestjén. Az eseményen a Színházi Kritikusok Céhe az elmúlt évad legjobb teljesítményeit honorálja, valamint a Színházi Dramaturgok Céhe[…]

  • Milyen lesz Veszprém fővárosként?

    Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 címre beadott veszprémi pályázat küldetése a térségi együttműködés erősítése és olyan fejlesztések megvalósítása, amelyeknek 2023 után is „nyertesei lehetünk” – hangoztatta Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) a július 19-ei sajtótájékoztatón. A veszprémi pályázat keretében a[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2018 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.