Szentendrei festő Ankarában

„A ’80-as évek közepén, amikor Szentendrére költöztem, még elevenebb volt a művészeti közélet, nagyobb volt az összetartás, a közös érdekek képviselete” – mondja Krizbai Sándor Alex festőművész, akinek művei most Ankarában is láthatóak a Misztikus álmok című tárlaton. Szentendréről és művészetéről beszélgettünk vele.

IMG_2096

Misztikus álmok címmel Ankarában látható kiállítása. Ez az első alkalom, hogy bemutatkozik a török fővárosban?

Eddig még soha nem szerepeltek a munkáim Törökországban, bár már sok jót lehetett hallani a törökök nyitottságáról, például voltak barátaim a yalovai művésztelepen, ahonnan igen jó tapasztalatokkal jöttek haza.

Milyen munkákat válogatott a kiállításra, és hány darabot tekinthet meg ennek eredményeként a török közönség?

A lehetőség egyértelműen a szentendrei művésztelepi tagságomnak köszönhető. Az ankarai Güler Sanat Galéria egyik tagja, Hakan Esmer festőművész tavaly egy ideig – vendégként – itt dolgozott a telepen. A hozzá látogatóba érkező Kemal Orta művészeti menedzser járt az én műtermemben is, megszerette a képeimet és felkért egy kiállításra, amit örömmel vállaltam. Összesen 19 közepes és nagyméretű képem látható a szeptember 28-án megnyílt válogatásban. A megvalósításban igen nagy szerepet vállalt a MANK, személy szerint dr. Hóvári János főigazgató is, amit ezúton is köszönök.

 

IMG_2098

 

A kiállítás a Misztikus álmok címet viseli. Miként kelnek életre ezek az álmok a festményeken?

Ezt a címet közösen választottuk Kemallal. A szókapcsolat részben utal a néhány – ugyancsak Erdélyből áttelepült – festő kollégámmal 2005-ben megalapított Tájmisztika Csoport nevére, de a festészetem alapvető lényegét is érzékelteti: a Novothny Tihamér művészeti író barátom által „szü-re-non”-nak (szürrealista-realista-nonfiguratívnak) nevezett képeimen az évek során bennem vizuálisan elraktározódott látványok, tárgyias valóságelemek új összefüggésekben, mintegy metaforaként jelennek meg. Ezt a festészetet a nyolcvanas évektől kezdődően már itt, Magyarországon fejlesztettem ki; több festői ciklust is magában foglal, mint a Kortársaim, az Ősök – Hősök vagy a Trepanációk, a Tájmisztika-sorozat ennek csak az egyik állomása.

Mikor készültek a most kiállított alkotások?

A most bemutatott képek túlnyomórészt már az ezredforduló után készültek, de hogy a kiinduló pontokat is érzékeltessük, néhány korábbi festményem is látható a kiállításon: a ’90-es évek elejéről két – kicsit még tagadhatatlanul az új szenzibilitás hatásáról árulkodó – képem szerepel, a ’90-es évek végén kedvelt technikámmal, domborított vászonra festett művem közül pedig három szerepel.

 

IMG_2095

 

Ezen a kiállításon vásárolhatnak is az érdeklődők? Ha igen, milyen eredménnyel számol?

A Güler Sanat Galéria, bár két nagyon fiatal ember vezeti, máris jó nevet szerzett a török kortárs műtárgy-kereskedelemben. Tehát – ha jelentkezik vevő – természetesen lesz eladás is. Nincsenek nagy elvárásaim, és ha a képek közül valamelyik végleg Törökországba kerül, amellett, hogy örülök, szomorú is leszek, hogy meg kell válnom a szívemnek kedves műveimtől. Bizonyos számú képem a kiállítás után egyébként is a Galériában marad a teljes egészében általuk vállalt költségek – többek között egy igényes török-magyar nyelvű katalógus kiadása – kompenzációjaként. De azt is tudom, hogy ezek a festmények egy rangos kortárs gyűjtemény részét fogják képezni, melyben a törökök mellett olyan illusztris magyar művészek is szerepelnek, mint Konok Tamás, Kőnig Frigyes és Orosz István.

Több mint 30 éve kötődik Szentendréhez. Milyen ez a kapcsolat, mit adott önnek a város?

Szentendrével – pontosabban a Vajda Lajos Stúdió tagjaival – már abban az időben is kapcsolatba kerültem, amikor még Marosvásárhelyen laktam. Mégsem akartam a városba költözni, de végül ide nősültem. Egy rövid ideig a Ferenczy Múzeumban dolgoztam, és akkor „kézzel fogható” közelségbe kerültem a gyűjteménnyel: egészen közelről tanulmányozhattam a szentendrei festészet műtárgyait, köztük a legnagyobbakéit, mint például Ámos Imre, Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Vajda Lajos képeit. Ma is örömmel tölt el, hogy ugyanazokat az utcákat járom, ahol ők is jártak, és hasonló élmények érnek engem is ebben a városban, mint amelyek őket is inspirálták. Az itt töltött évek során egyre erősebben kezdtem érezni a hagyomány erejét és persze, a vele járó felelősséget is. Természetesen megismertem a kortárs művészeket is, többekkel jó barátságba is kerültem. A ’80-as évek közepén, amikor ideköltöztem, még elevenebb volt a művészeti közélet, nagyobb volt az összetartás, a közös érdekek képviselete. Persze, akkor még köztünk voltak olyan vitathatatlan, mindenki által tisztelt személyiségek, mint Barcsay vagy Deim Pál. A várossal való kapcsolatom tovább erősödött, amikor 2014-ben a Szentendrei Régi Művésztelepen műtermet kaptam, és részévé váltam ennek a patinás múltú helynek.

 

IMG_2015

 

Munkái külföldön is ismertek, állított ki például a finnországi Turkuban vagy a japán Oszakában. Mely kiállítására a legbüszkébb, és miért?

A maga nemében mindegyikre büszke vagyok. Turkuban finn barátaink szervezték meg a kiállításomat, de ezután – elsőként a szentendreiek közül – bemutattam a műveimet Uusikaupunkiban, a testvérvárosunkban is. Japánba egy ott élő, kiváló koreai grafikusművész ajánlásával kerültek a műveim, akit rövid magyarországi látogatása során ismertem meg. Sajnos az Amano Galériával formálódó kapcsolatomat – Oszakával együtt – lerombolta az 1995-ös nagy kóbei földrengés – 50 darab grafikámról azóta sincs hírem. Nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy szülővárosom, Marosvásárhely emblematikus helyszínén, a Kultúrpalotában mutathattam be a képeimet 2008-ban a szintén onnan elszármazott Diénes Attila szobrászművésszel közös kiállításon. A törökökkel hosszabb távú együttműködés látszik kialakulni, hogy mást ne mondjak: a 2017. évi Art Market Budapesten – most októberben – a Güler Sanat Galéria standján veszek rész Orosz Istvánnal és Kőnig Frigyessel együtt.

Érdeklődéssel olvasom, hogy animációval és multimédiával is foglalkozik. Mit tudhatunk ezekről a munkáiról?

Korábban nagyon érdekeltek a nem klasszikus művészeti kifejezési formák. A Pantenon Csoport tagjaként 1990 és 1993 között, majd még néhány éven át sok installációt készítettem. A Pantenonnak két nagy kiállítása volt Ausztriában, a welsi Városi Galériában és a bécsi Collegium Hungaricumban; itthon többek között a Fiatal Művészek Stúdiójában, a Szentendrei Képtárban és a Műcsarnokban (az Olof Palme Házban) mutatkoztunk be.

A Pantenon-korszak után kezdett érdekelni az animáció. A filmekkel nem történeteket szeretnék elmesélni, épp úgy, ahogy a festményeimmel sem ez a célom. Az animációk az én esetemben mozgásba hozott festmények, ám valójában ezek nagyon személyes – ha úgy tetszik – „misztikus álmok”, melyek emlékképekből, benyomásokból, az adott téma által bennem kiváltott, vizualizálható élményekből épülnek fel.

 

IMG_1973

Az első, Öt géniusz című filmemet 1997-ben a Szentendrei Képtárban, Hamvas Béla születésének 100. évfordulójára megnyílt, Párbeszéd című kiállításon mutattam be. Egy évvel később a Lakoma című film Platón azonos című műve alapján készült el egy váci kortárs művészeti fesztiválra. A Viol/e/ance – Gaál József grafikáit is felhasználó – című animációt egy érsekújvári, a hegedű témájának szentelt kortárs művészeti kiállításra készítettük el. Mindhárom film társszerzője Miklós Árpád kecskeméti festőművész-animátor barátom volt. Már digitális technikával készült el a MAMŰ Társaság pincéjében bemutatott kiállításomra a Novotny Tihamér „költői képelemzését” vizualizáló Alvó pásztorok című animáció, majd a Trafóban – Fe Lugossy Lászlóval és Benkovits Bálint 3D-animátorral (azóta intermédia-művésszel) közös kiállításunkat egészítették ki a Kaland a kertben és az Édenkert szatelit című filmek.

A MA-RA Produkciós Iroda támogatásával, Miklós Árpád és Benkovits Bálint közreműködésével, valamint Fe Lugossy László szereplésével sikerült megvalósítani 2007-ben a Balkán torta című filmet, mely a legutóbbi és egyben a legprofesszionálisabb filmem, ezt – tudomásom szerint – TV-csatornák és mozik is vetítették.

A kiállítás 2017. november 11-éig tekinthető meg a Güler Sanat Galériában, Ankarában.

 

Forrás: Kultúra.hu/Takács Erzsébet

  • A magyar képregények napja

    Tizenharmadik alkalommal rendezi meg december 9-én a magyar képregények és képregényesek napját, a Hungarocomixot a Magyar Képregény Szövetség. A több mint 30 magyar szerző és kiadó számos újdonsága mellett kapható lesz a ’80-as évek legmeghatározóbb sci-fi képregénye, az Incal (Jodorowsky–Moebius)[…]

  • „Isabelle Huppert etalon a számomra”

    „Felfoghatatlan, hogy ott fogok ülni Juliette Binoche és Isabelle Huppert mellett Berlinben, az Európai Filmdíj átadóján” – mondja Borbély Alexandra, akit az utazás előtt értünk el telefonon. Az, hogy ki kapja a legjobb női főszereplőnek járó elismerést, december 9-én derül[…]

  • Decembertől épül a Néprajzi Múzeum

    Még 2017 decemberében elkezdődik a Néprajzi Múzeum építése a Városliget melletti Ötvenhatosok terén a Liget Budapest Projekt keretében. Baán László miniszteri biztos emlékeztetett, hogy a Néprajzi Múzeum tulajdonképpen hazatér a Városliget mellé, hiszen a Ligetben mutatkozott be először, majd a[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2017 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.