Szigetvár lesz a X. Turisztikai, Gasztronómiai Kiállítás és Vásár díszvendége

Immár tizedik alkalommal rendezik meg 2016. május 7-8-án, a Budai Várban a Főszezon ’16 Turisztikai, Gasztronómiai Kiállítást és Vásárt, amelynek díszvendége a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 emlékévhez kapcsolódóan Szigetvár lesz.

Ebben az évben emlékezünk az 1566. évi szigetvári hősi és tragikus várostrom, valamint Zrínyi Miklós és bajtársai halálának 450. évfordulójáról. A hős védők küzdelme máig ható nyomot hagyott a magyar és a közép-európai nemzeti emlékezetekben. Szigetvár szimbolikus hely lett a magyar, a horvát és az osztrák–stájer történelmi hagyományvilágban.
A kétnapos ünnepség során a Budai Vár Savoyai teraszára érkező látogatók egyfajta „időutazáson" vehetnek részt, úgy érezhetik majd, mintha visszacsöppentek volna a végekre, a 16–17. századba, ízelítőt kaphatnak Szigetvár városának múltjáról és jelenéről.
A korabeli magyar sátorban a Zrínyi Miklós Hagyományőrző Egyesület fegyver- és ruhabemutatót tart, de a közönséget a Savoyai terasz teljes területén különleges programok várják. A kiállított tárgyak, ruhák és fegyverek java rekonstrukció, részben a szigetvári Zrínyi Miklós Hagyományőrző Egyesület Szigeti Oroszlánok végvári katonai hagyományőrző csapatának felszerelései, részben magántulajdonban állnak, amelyek a látogatók számára kézbe foghatóak, és tapinthatóvá, megélhetővé teszik a bemutatott korszakot. A sátorban megtekinthető lesz továbbá a vitézek asztala, amelynél mindenki megpihenhet, leülhet, illetve a rendezvény folyamán több alkalommal bemutatják a Szulejmán szultán sétája című történelmi előadást.
A szervezők a korhű ruhákba öltözve várják és fogadják a vendégeket, segítségükkel a látogatók felpróbálhatják az ott kiállított öltözékeket, amelyről fénykép is készülhet emlék gyanánt.
A kiállítás és vásár szombaton, május 7-én 13.00-kor nyílik meg. Megnyitó beszédet mond Dr. Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója, a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékbizottság elnöke, Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő és Dr. Vass Péter, Szigetvár polgármestere.
A VIP teraszon 14.00–15.00 között bemutatják Móser Zoltán A voltat nézni kegyelmesen című Szigetvár-albumát, a beszélgetést Mirtse Zsuzsa költő vezeti. 16.30–18 óra között Szvorák Katalin énekművész idézi fel a históriás énekek világát, Szabó András szavalóművész pedig a 16–17. század költészetébe vezeti be a hallgatóságot.

  • Kultúrák és korok találkoznak a Gül Baba Fesztiválon

    A Gül baba türbéjénél rendezett fesztiválon vasárnapig kerekasztal-beszélgetésekkel, felolvasóesttel, kézműves programokkal és koncertekkel is várják a látogatókat.Minél jobban ápoljuk kulturális örökségeinket, annál erősebbek vagyunk a jelenben és annál sikeresebbek leszünk a jövőben – hangsúlyozta az esemény pénteki megnyitóján Menczer Tamás,[…]

  • Skandináv filmtörténeti ritkaságok Budapesten

    A budapesti Art+Cinemában skandináv filmtörténeti kurzus indul. A havonta egyszer jelentkező sorozatban klasszikusokkal, markáns rendezőkkel és filmművészeti ritkaságokkal ismerkedhetünk meg.VámpírA sorozat első alkalmán, szeptember 23-án lesz Carl Theodor Dreyer, a dán filmművészet első kiemelkedő rendezőjének Vámpír című alkotását vetítik eredeti[…]

  • Korok és történetek Győrben

    Hat nagyszínpadi bemutató lesz a Győri Nemzeti Színházban, amely Korok és történetek címmel hirdette meg idei évadát. A darabok mindegyike egy-egy meghatározó korszakba vezet vissza.Évadnyitó társulati ülésFotó forrása: kisalfold.huAz első bemutatót szeptember 21-én tartják, amely Tasnádi István Szibériai csárdás című[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.